Minden kezdet nehéz

EFIAPHa valaki a fényképezést választja hobbijának, akkor szeretné megosztani az élményeit másokkal is. Hiszen nem csak a merevlemeznek készítjük a képeinket, hanem szeretnénk megmutatni barátoknak, ismerősöknek, a nagyvilágnak. 

Régen érlelődött bennem a gondolat, hogy ezt egy saját oldalon kellene megoldani. De ehhez szükséges egy jó pillanat is. Most ez eljött. 

Úgy döntöttem, hogy a mai nap lenne a legalkalmasabb erre, mert megkaptam azt a jó hírt, amire már hetek óta vártam. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) megküldte az értesítést, hogy 2013. május 31.-én minden magyar FIAP pályázatot elfogadtak, közte az én pályázatomat is, így a mai naptól "A FIAP Kiváló művésze" (EFIAP) minősítésem van. 

Mondhatnám, hogy hosszú út vezetett idáig, de ez nem lenne igaz, hiszen csak 2009 nyarán kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotóművészeti tevékenységgel. 

Nos, elindult az oldal, van még vele munka bőven. 

Remélem tetszik és néha meglátogatod.