Magamról

Levente1971-ben születtem. Nagyon sokáig a fényképezőgépek objektív felőli oldalát ismertem. Ráadásul azon az oldalon sem arattam mindig osztatlan sikert. Egyik óvodai fotózás előtt Anyukám azt mondta, hogy inkább ne mosolyogjak, mert mindig valami kényszeres vigyorral jelentem meg a képeken. Ez persze a fotográfus bácsik hibája is volt, mert olyan sokáig piszkálták a gépeiket, hogy szó szerint arcomra fagyott a vigyor.

Az első fényképezőgépem

Harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megvegyem az első fényképezőgépem. 2001 szeptemberben vettem meg az Olympus C-700 UZ gépet, ami az akkori viszonyokat tekintve egy csúcskategóriás kompakt gép volt. Talán ez volt az első, aminél 10× optikai zoom volt elérhető.

Nagyon jó kis gép volt, szerettem. De pár évvel később valaki szintén beleszeretett, mert ellopták...

Belépés a tükörreflexes világba

Néhány év szünet következett, amíg ismét elszántam magam egy gép vásárlására. 2006 őszén egy barátommal konzultáltam, hogy szerinte az általam kiválasztott kompakt gép az jó választás lenne-e.

Gyorsan lebeszélt róla, mert szerinte jó képeket (akkori viszonyok szerint) csak tükörreflexes gépekkel lehet készítni. Azért hogy meggyőzzön, kölcsönadta egy tükörreflexes gépét két objektívvel.

Akkor még nem tudtam, hogy ez sorsdöntő a számomra.

Bár akkor még alig értettem a gép kezeléséhez, de nagyon meggyőzött, hogy ebbe az irányba kell továbbhaladnom. Fájó szívvel adtam vissza a gépet 9 hónappal később.

Az első saját tükörreflexes gép

2009 június első napjaiban vettem meg a a saját gépemet. Már ekkor tudtam, hogy ezen felül még szükséges egy nagyobb beruházás. Ha jól szeretném használni a gépet, akkor el kell mennem egy tanfolyamra.
Sokat keresgéltem az Interneten, végül Csikszenthy Csaba által szervezett Digitális Fotótanfolyam (http://www.digitalisfototanfolyam.hu) lett a kiválasztott.
 

A tanfolyam

Nem mondanám, hogy ez egy olcsó tanfolyam, de hirdetésben olvasható oktatók nevei meggyőzőek voltak. Így beiratkoztam a kezdő csoportba. Nagyon gyorsan kiderült, hogy ez jó választás volt. Nagyon átfogó a tanfolyam, mert megtanítja az alapokat, a gépkezelést, a képfeldolgozást, de egyben betekintést nyújt a természetfotózás, sajtófotó, műtermi fotózás világától kezdve egészen a fotóművészeti tevékenységig.

Nem kellett nagyon győzködnie Csabának, hogy folytassam a tanulást a haladó tanfolyamon is.

Ez már sokkal érdekesebb volt, mert itt már nem csak pár órás gépkezelési gyakorlatok voltak, hanem teljes hétvégét lefedő elvonulások is szerepeltek a kínálatban, illetve még feladatot is kaptunk Szandelszky Bélától (http://www.b-s.hu), amit a tanfolyam időtartama alatt kellett megoldani.
 

Egy csodálatos barátság kezdete

Még a kezdő tanfolyamon történt, hogy jött egy nagyon vidám, őszülő szakállú előadó. Folyamatosan beszélt, miközben mindenütt lógott rajta valamilyen fotós felszerelés. Megszakítva mondókáját megkérdeztem tőle, hogy segíthetek-e?

Pillanatokon belül rajtam lógtak ezek a felszerelések, ekkor már nem voltam biztos abban, hogy ez olyan jó ötlet volt, mert még kétszer lementünk az autójához, hogy mindent felcipeljünk.

De meghálálta a segítséget, mondta, hogy ezzel én szereztem nála a piros pontot, aminek az értékét még akkor nem tudhattam, de később kiderült, hogy ez nagy dolog. Hiszen ezt be lehet nála később váltani, ami azt jelenti, hogy ha hivatkozok erre, akkor Ő segít nekem. Ez lehet tanács, képértékelés, egyéb segítség.

Nagy Gy GyorgyMint később kiderült Nagy Gy. György (http://fotoszafari.hu/) fotóművész, természetfotós, a NaturArt alapító tagja, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének aktív tagja volt az, akinek én akkor segítettem.

Több órás előadást tartott, csak mondta, mondta és mondta. Lehengerlő volt.

Ráadásul a terepgyakorlaton is hasonló temperamentummal tartotta az oktatását.

Személyisége annyira megragadó volt, hogy a haladó tanfolyamon Szandelszky Béla egyik feladatánál, ami egy fotóesszé volt, úgy döntöttem, hogy megpróbálom meggyőzni legyen a fotóesszé alanya.

Nem ment könnyen, de végül belement. Innentől kezdve sok-sok időt töltöttünk el együtt, a képeket is közösen válogattuk ki. Ezzel kialakult köztünk egy igen jó barátság is, aminek köszönhetően ismertem meg a Biatorbágyi Fotóklubot is.

 

Biatorbágyi Fotóklub

BFE logoGyuri régóta ismeri a Biatorbágyi Fotóklub (http://www.biatorbagyifotoklub.hu/) vezetőjét, Horváth Imrét. Ennek köszönhető, hogy 2010. márciusban Gyuri tartott egy előadást a fotóklub klubnapján. Itt ismerte meg a klubot és látta, hogy ez egy nagyon lelkes társaság.

Úgy tűnik Gyuri látta bennem a tehetséget, mert javasolta Imrének, hogy vegye fel velem a kapcsolatot, mert talán hasznos tagja lehetnék a társaságnak.

Így történt, hogy 2010. április 1-jén egy korántsem tréfának szánt levélben megkeresett Imre, hogy hallott rólam és szívesen látnak a klubban, ha ezt én is így szeretném.

Így törént, hogy az áprilisi klubnapon megjelentem, amikor a klub a kiállítására készült, egymás után kerültek keretbe a képek, amibe besegítettem.

Talán szerénytelenségnek tűnik, de ha már mások is azt mondják, akkor el kell fogadni, hogy a fotóklub egyik oszlopos tagjává nőttem ki magam. De ehhez szükség volt egy olyan csapatra is mint a Fotóklubunk.

Nagyon sokat köszönhetek ennek a Fotóklubnak és különösen Horváth Imrének, aki folyamatosan ösztönzi a tagokat, hogy pályázzanak, méretessék meg a képeiket a hazai és nemzetközi terepen is.
Ugyanis kevés a haverok, ismerősök csillogó tekintete egy-egy jól sikerült kép megmutatása után, egy nagyobb megmérettetésben ezek a képek sokszor kevésnek bizonyulnak a nagyvilág fotósainak alkotásaival összehasonlítva.

Erre egyik kiváló lehetőség a FIAP (Fédération Internationale de l'Art Photographique), vagyis a Nemzetközi Fotóművészeti szövetség pályázatai.

 

A FIAP világa és Én
A Biatorbágyi Fotóklubba belépésemtől több mint egy évnek kellett eltelnie, hogy összeszedjem a bátorságom és elinduljak egy FIAP pályázaton, ami azonnal sikert hozott, hiszen a Nyergelők / Riders azonnal elfogadást kapott.
Ezen fellelkesülve indultam egy következő pályázaton is, ahol már ugyanezzel a képemmel díjat is nyertem.

Innen már nem volt visszaút. Elkapott az örvény. Egymás után jöttek a FIAP pályázatok, amin indítottam a képeimet. Ennek eredménye lett, hogy 2012-ben AFIAP, és 2013-ban EFIAP minősítést szereztem meg.

 

Véletlenül alakult így...

Korábban munkámból adódott, hogy nagy világutazó voltam, a világ 25 országát láttam. De amióta fotózásra adtam a fejem főként Magyarországon tartózkodom. Így az EFIAP szintig minden képem kizárólag Magyarország területén készült, amelyekkel különböző pályázatokon eredményeket értem el.

Ez egyben egy kihívást is jelent számomra a jövőben. Szeretném megmutatni, hogy nem kell ahhoz távoli helyekre elutazni, hogy szép képek készüljenek. Így a jövőben tudatosan törekszem arra, hogy FIAP fotópályázatokra kizárólag Magyarországon készült képekkel pályázzak. 

Mit hoz a jövő? Majd beszámolok erről is...